Best WordPress Hosting
 

Már csak egy napja van a médiatulajdonosoknak, hogy megküldjék a választási árjegyzékeiket

Az Állami Számvevőszék felhívja a figyelmet, hogy a 2024. évi önkormányzati, illetve az európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó politikai hirdetések árjegyzékeit 2024. március 20. 16:00 óráig fogadja be.

A csodavárás ördögi köre

Kilencven nappal a választások előtt nagyon rossz bőrben vannak a pártok. A Fidesznél gond van az utánpótlással, a szervezet fárad, bár erejét ez nem kezdte még ki. Az ellenzéki közönség fásult az értelmezhetetlen szerencsétlenkedést látva, vagy éppen csodát vár a semmiből felbukkanó, jól hangzó ígérettől. Az elégedetlenek kedvencei szétestek az első igazán nagy dobásuk lehetősége előtt. Négy jelenségen keresztül mutatjuk be, hogy miért érezhetik sokan: a honi demokrácia nincs jó állapotban.

Elmaradt eddig a roham, de a lakáskampány haszna csak évek múlva lesz igazán mérhető

A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az Ekonomi a G7 elemzői szeglete.

Az első napok tapasztalatai alapján beigazolódni látszik az az előzetes vélekedés, amely szerint dőreség lenne a piac teljes átalakulását várni az első lakásbiztosítási kampánytól. Mint ismert, március 1. és április 2. között minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél szabadon dönthet úgy, hogy a meglévő biztosítási szerződését felmondja – függetlenül attól, hogy az adott szerződésnek mikor van a rendes biztosítási évfordulója.

A lehetőséget 3,91 millió lakásbiztosítási szerződés esetében nyitotta meg a kormány. Az előzetesen megfogalmazott cél az volt, hogy az ügyfelek komolyabb figyelmet fordítsanak a családok legnagyobb vagyontárgyát jelentő ingatlanok és az azokban található ingó vagyontárgyak biztosítására.

Ő Ursula von der Leyen legfőbb kihívója, de még Brüsszelben se nagyon ismerik

Nicolas ki?

– címmel jelent meg a Politico szocialisták uniós csúcsjelöltjéről szóló cikke. A brüsszeli lap hírleve, a Playbook is alig említette az elmúlt másfél évben Nicolas Schmit nevét. Pedig ő az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős biztosa. Hogy most mégis miért van róla szó? Mert az európai szocialisták csúcsjelöltjeként főnökével, Ursula von der Leyennel szemben száll harcba az Európai Bizottság elnöki posztjáért – erről döntött a március eleji Európai Szocialisták Pártjának (PES) kongresszusa. A bizottság elnökéről a júniusi európai parlamenti választás eredménye alapján az Európai Tanácsban döntenek majd a tagállamok állam- és kormányfői.

„Úgy tűnik, a szociáldemokraták végleg feladták a reményüket a bizottsági elnökség iránt” – írta a holland Het Financieele Dagblad a Luxemburger Wort cikke szerint Schmit jelölésével kapcsolatban. Mire a biztos azt reagálta az utóbbi lapnak:

„Szenilissel” a „fasiszta” ellen – Joe Biden csak tünete, nem oka az amerikai baloldal válságának

Az utóbbi hetekben valóságos pánik alakult ki a Demokrata Pártban azzal kapcsolatban, hogy az újraválasztásra készülő Joe Biden voltaképpen „egy jóindulatú idős bácsi rossz memóriával”. Így fogalmazott legalábbis az ügyész, aki a Biden-kormányzat megbízásából vizsgálta, visszaélt-e a 81 éves elnök titkosított kormányzati dokumentumokkal. Igaz, Biden a tegnapi évértékelő beszédét nagyobb bakik nélkül abszolválta, így valamelyest köszörült a csorbán. Ha a demokraták szerint a novemberi választás tétje az amerikai demokrácia jövője, miért egy olyan jelölttel futnak neki, aki 10 választóból 9 szerint túl öreg a posztra? Mert nem nagyon van, aki nála esélyesebb lenne. Amiben főszerepet játszik a Demokrata Párt balra tolódása.

A magyar kormány épp a helyi választások idején árasztotta el online reklámokkal más országok felületeit

A máskor a szuverenitás jelentőségét hangsúlyozó magyar kormány általában a neki tetsző narratívát üzente pénzért fizetett hirdetésekben, többnyire épp mikor az adott országban választásokat tartottak.

Orbánék sokmilliónyi online hirdetéssel árasztották el Közép-Európát az őszi választási szezonban

Bár a magyar kormány a saját szuverenitására nagyon kényes, közben komoly hirdetési kampányokat folytatott többek között Szlovákiában és Lengyelországban.

The post Orbánék sokmilliónyi online hirdetéssel árasztották el Közép-Európát az őszi választási szezonban first appeared on Direkt36.

Elfogadta az Európai Parlament a politikai hirdetések átláthatóságáról szóló új uniós szabályokat

Az Európai Parlament által kedden elfogadott új szabályokkal növelni kívánják a polgárok választási kampányokba vetett bizalmát, és segíteni szeretnék a dezinformáció és a külföldi beavatkozás elleni küzdelmet.

Sokkal nagyobb bajban van az ellenzék, mint azt a friss ÁSZ-büntetés sejteti: milliárdos bírság van kilátásban

Kedd délelőttre szervezte az Állami Számvevőszék azt a háttérbeszélgetést, amelyen a közpénzek felhasználását és a kampányköltéseket ellenőrző szervezet vezetője, Windisch László bemutatta a reggel publikált jelentésüket. Amint arról beszámoltunk, a számvevőszék összesen 520 millió forintos bírságot szabott ki a 2022-es parlamenti választáson közösen indult hat ellenzéki pártra:

a DK-ra,

a Momentumra,

Glázer Tímea: Minden idők legmocskosabb kampánya jön Győrben

Kemény verseny néz ki az ellenzéken belül Győrben a júniusi önkormányzati választás előtt. Tavaly szeptemberben Pintér Bence újságíró, az Ugytudjuk.hu győri szerkesztője a 24.hu-nak adott interjúban jelentette be: a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZVE) jelöltjeként elindul a városvezetésért, mint Dézsi Csaba András fideszes polgármester kihívója. Az LMP és a Momentum Pintért támogatja, a legerősebb ellenzéki párt DK viszont nem hajlandó beállni mögé. A Demokratikus Koalíció (a Jobbik támogatásával) Glázer Tímeát indítja polgármesterjelöltként, mire Pintér kijelentette: semmiképpen nem támogatják Glázer jelöltségét, így, ha a DK őt jelöli, az előválasztáson sem vesznek részt. A helyzetről és a terveiről kérdeztük Glázer Tímeát, akik 2019-ben az ellenzéki összefogás közös jelöltjeként maradt alul az önkormányzati választáson a szexbotránya ellenére győzelmet arató, utóbb a posztjáról szexbotránya miatt mégis távozó Borkai Zsolttal szemben, aki most szintén ringbe száll (vele készült interjúnk itt olvasható).

Miért akar polgármesterjelöltet állítani a DK Győrben?

Enyhítettek Nicolas Sarkozy börtönbüntetésén

Hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (2007-2012) a 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt.

Az ügyészség szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását „teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől. Arra nincs bizonyíték, hogy Nicolas Sarkozy tudott a kettős könyvelésről, de a gyanú szerint a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri írásos figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire.

A volt elnököt első fokon 2021. szeptember 30-án egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte az ügyben a párizsi büntetőbíróság. A másodfokú ítélet megerősítette Nicolas Sarkozy bűnösségét, de a büntetésen enyhített. Az egykori államfő a semmítőszéken fellebbezhet az ítélet ellen.

Karácsony Gergely Novák ügyéről: „Lemondott már?”

Karácsony Gergely szerint nem hiba történt az egyre nagyobb vihart kavaró kegyelmi ügyben, hanem ez a rendszer – derült ki a főpolgármester szombati kampánynyitó rendezvényén, Budapesten. Értékelése szerint„meg akarják mondani mindenkinek, hogy ki a nemzeti oldal, ki a nemzetietlen, ki áll a jó oldalon, ki áll a rossz oldalon. Előbb-utóbb minden relatívvá válik, mert nincs erkölcsi alapja a politikájuknak. Ha a politika elveszíti erkölcsi gyökereit, akkor nincs mihez viszonyulni” – idézte az Index a főpolgármester szavait, aki szerint mindez leleplezi a rendszer „erkölcsi züllöttségét”.

A főpolgármestert Barabás Richárd újbudai alpolgármester kérdezte a rendezvényen.

Karácsony szerint nehéz, de eredményes évek vannak mögöttük, és büszke a „köztársaságpárti szövetségre”. Hogy ez a köztársaság mit jelent, arról azt mondta: nem egyszerűen államforma, „a köztársaság azt jelenti, hogy jól bánunk egymással, politikai közösséget alkotunk, hogy úgy bánunk egymással, ahogy a saját családtagjainkkal szeretnénk bánni. Látva azt a vergődést, amit a magyar politika csinál, kiradírozták az alkotmányból a köztársaság szót, száműzték a köztársaság gondolatát, ezért fontos, hogy Budapest köztársaság maradjon. Ez a gondolat az, amiért érdemes nap mint nap küzdeni”.

Belenyúl a kormány a lakásbiztosításokba, tömeges felmondások jöhetnek

Tavaly mintegy 190 milliárd forintot költött a magyar lakosság lakásbiztosításra, míg a korábbi években a befizetett díjaknak mintegy egyharmadát fizették csak ki az adott évben kárt elszenvedő ügyfeleknek – figyelmeztetnek a portálon.

Ha valakinek nem tetszik a meglévő szerződése vagy biztosítója, évente egyszer, az éves évforduló előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal felmondhatja. Az a több mint 50 ezer ügyfél, aki az MNB által minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással (MFO) rendelkezik, negyedévente teheti ezt meg. Az eddigi felmondási lehetőségek megmaradnak, de egy új felmondási lehetőséget is bevezetett a tavaly február 1-jei rendelet: 2024-től minden év március 1-je és 31-e között extra felmondási lehetőséget kapnak a lakásbiztosítással rendelkezők, mégpedig költségmentesen. Újrakötési kötelezettséggel ez nem jár, de természetesen erősen ajánlott nem biztosítás nélkül hagyni a lakást. Összesen mintegy 3,3 millió szerződő lesz jogosult a lakásbiztosítása lecserélésére.

Az új kampány bevezetésének az előnye, hogy míg a lakásbiztosítási évforduló előtti felmondások szétoszlanak egy teljes évre, a márciusi kampányban intenzív módon hívják fel a piaci szereplők az ügyfelek figyelmét a lakásbiztosításaik gondozásának, megújításának a szükségességére. Különösen persze a kisebb vagy új szereplők, akik a nagyoktól állományt „rabolhatnak” az átkötési lehetőséggel.

Karaktergyilkos kampányban győzött id. George Bush

Csak az önfeledt ünneplés feledtethette, hogy mennyire zavarba ejtő volt, amikor az Egyesült Államok frissen hivatalba lépett 41. elnöke, a csokornyakkendős és szmokingos George Herbert Walker Bush (1989–1993) nyakába egy elektromos gitárt akasztottak „The Prez” felirattal az 1989. január 20-ai beiktatását követő buliján. A még republikánus körökben is nyápic bürokratának tartott, igen szürke konzervatív politikus a hobbi blues-zenész kampánytanácsadója, Lee Atwater biztatására „dzsemmelést” mímelt, pedig életében talán csak egyszer, fél évvel később, Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke mellett tűnt rock-and-roll arcnak, amikor első – hivatalban lévő – amerikai elnökként Magyarországra látogatott. Ekkor a ballonkabátos Bush, a felajánlott esernyőt is visszautasítva, a Kossuth téren megkímélte a szétázástól a nyári esőben is őt ünneplő tízezreket azzal, hogy széttépte az előre bekészített szónoklatát:

Nézzék, eltéptem beszédemet, hadd szóljak önökhöz tiszta szívemből, rövid leszek, éppen eleget álltak már itt az esőben.

Egy egész magyar nemzedék szívébe lopta bele magát ezzel az emlékezetes gesztussal az utolsó hidegháborús amerikai elnök, aki azonban az elnökválasztások történetének leggyilkosabb kampányával nyert 1988. november 8-án. Ellenfelének, a demokrata Michael Dukakis massachusettsi kormányzónak a karaktergyilkosságát éppúgy a szemtelenül fiatal kampányguru szervezte és rendezte, mint a beiktatási partit, és idősebb George Bush ahhoz is kelletlenül asszisztált.

Németh Szilárd beleállt a volt fideszes barátja elleni kampányba

Szintet lépett a fideszes belháború Csepelen, Németh Szilárd nyíltan egykori szövetségese, a Fideszből kiszorított Borbély Lénárd csepeli polgármester ellen kampányol. A Fidesz alelnöke a csepeli kátyúhelyzettel ekézte a polgármestert, aki tavalyi kizárásáig közel húsz éven át politizált a Fideszben.

A Telex gyűjtése szerint Németh Szilárd a Karácsony Gergely főpolgármester és Pikó András józsefvárosi polgármester ellen használt hangnemben támadja egykori barátját, és politikustársát, aki – amikor 2010 és 2014 között ő vezette a kerületet – alpolgármestere is volt.

Németh Szilárd az utóbbi időben alaposan megszórta Facebook-oldalát kátyús tartalommal. Csütörtökön egy nap alatt három posztot szentelt a csepeli kátyúknak, amit úgy vezetett fel, hogy „Ébresztő, Csepel. Indul a kátyúvadászat!” Ezután írt arról, hogy Borbély közpénzből fizeti a saját és az őt támogató civil egyesület kampányát, ahelyett, hogy megcsináltatná az utakat.

Biden szerint Trump, Trump szerint Biden fenyegeti a demokráciát

 Joe Biden amerikai elnök élesen támadta elődjét, Donald Trumpot a 2021. január 6-i zavargások idején tanúsított magatartása miatt az események harmadik évfordulójának előestéjén pénteken – írja az MTI.

A hivatalban lévő államfő első 2024-es kampánybeszédét a Pennsylvania állambeli Blue Bellben tartotta az amerikai függetlenségi háború egyik fontos helyszíne, Valley Forge közelében. Beszédében Joe Biden azt hangoztatta, hogy Donald Trump kész lenne feláldozni a demokráciát saját hatalomra kerülése érdekében. Azzal vádolta elődjét, hogy nem ítélte el a politikai erőszakot a január 6-i események után.

Azokat a tüntetőket, akik három éve Washingtonban megrohanták a Capitolium épületét, Joe Biden lázadóknak nevezte, az eseményeket pedig erőszakos támadásnak. Úgy fogalmazott, hogy Donald Trump

Azt próbálja ellehetetleníteni itthon a kormány, amit nagyüzemben művel külföldön

Sokféle formában igyekszik a magyar kormány politikai befolyást gyakorolni külföldön, akad példa többek között lobbitevékenységre, újságírók támogatására, politikai hirdetésekre és választási kampányba való beavatkozásra.

Miért fontos ez? A héten fogadta el az Országgyűlés a szuverenitásvédelminek nevezett törvényt, ami a külföldi támogatásban részesülő szereplők magyar közügyekbe való beavatkozását hivatott akadályozni – a törvénynek érvényt szerző hatóság politikusok mellett akár szerkesztőségek és civil szervezetek munkáját is vizsgálhatja majd.

Ugyanakkor a költségvetés terhére a kormány más országokban a közelmúltban is épp efféle tevékenységet fejtett ki, méghozzá olyan léptékben, hogy a külföldi sajtó is követi a magyar törekvéseket.

Visszavonta reklámját a Zara, mert sokak szerint az izraeli háborúra emlékeztetnek a képek

Megbánását fejezte ki és visszavonta legújabb kampányát a Zara azt követően, hogy rengetegen háborodtak fel az új fotók láttán. Sokakat ugyanis azokra a képekre emlékeztette, amelyeket egészen más kontextusban láthattak nemrég: az Izrael-Hamász háború áldozatait juttatták eszükbe.

A The Jacket című kampány egyik fotóján az egyik modell fehér műanyagba csomagolt próbababát tart a kezében, amely sokak szerint kifejezetten ízléstelen annak tükrében, hogy nemrég olyan háborús fotók futottak végig a világsajtón, amelyben gázai szülők fehér lepelbe csomagolva emelik a magasba gyermekeik holttestét. Rengetegen adtak hangot az X-en a véleményüknek, miszerint ízléstelen és kegyeletsértő a reklám, többen bojkottra szólítottak fel a márka termékeivel szemben. A Zara egyik tuniszi üzlete előtt például tüntetést szerveztek, és festékkel öntötték le a kirakatát.

A Zara Instagram-posztban reagált a történtekre, amelyben megbánásról írtak, illetve arról, hogy teljesen más volt a szándékuk a divatfotókkal, mint amit sokan beleláttak. Hozzátették: a kampányt júliusban találták ki, szeptemberben fotózták – azaz még a háború októberi kitörése előtt.

Átlépte a 10 milliárd forintot a magyar közéleti-politikai hirdetők költése a Facebookon

A Meta Ad Library 2019 óta gyűjtött adatait elemezte ki a Telex, és eszerint átlépte a 10 milliárd forintot a magyar közéleti-politikai hirdetők számlája. Az euróba átváltva 26,5 milliós összeggel Közép-Európa élén állunk, a második helyet elfoglaló Ausztria 7 millióval maradt le, de Horvátországhoz képest majdnem tízszeres a fizetett posztokra elköltött pénz.

Az híroldal azt is kiemeli, hogy a törvényben választási kampányok idejére meghatározott jelöltenkénti maximum napi 6 millió forintot a magyar politikai-közéleti hirdetők naponta költik el. Persze ez nem kizárólag a politikusok és a pártok saját posztjaiból jön össze, a Telex által megosztott lista alapján a legtöbbet költő top 10-ben első helyen a Megafon szerepel, de az választások óta már nem hirdető Ezalényeg.hu is elérte a dicsőséges 5. helyet.

The post Átlépte a 10 milliárd forintot a magyar közéleti-politikai hirdetők költése a Facebookon first appeared on 24.hu.