Orbán Viktor kockázatvállaló politikus. Ez azt jelenti, hogy sűrűn tesz fel olyan politikai téteket, amelyek ugyan kis eséllyel térülnek meg, ám ha bejönnek, komoly hasznot hoznak. Az ilyen lépéseknek akkor van értelmük, ha azt gondoljuk, hogy a haszon nagyobb, mint a kockázat, illetve ha plusz információnk van „a piachoz” képest, és azt gondoljuk, hogy a döntések rosszul vannak beárazva.
Valami ilyesmi történt a magyar miniszterelnök két eddigi legnagyobb kockázatvállalásakor is. A 2015-ös migrációs hullám idején azt gondolhatta, hogy a politikai piac a centrumban alulértékeli, mennyit lehet közép és hosszú távon nyerni egy markánsan migrációellenes politikával. Ehhez képest elviselhetőnek ítélhette az akkori politikai kockázatokat, amelyek leginkább a politikai centrum elítélő nyilatkozatai voltak. Ezek után Orbánt hosszú ideig meghatározó migrációellenes politikussá tették az európai kontinensen, ám a politikai centrum elítélő nyilatkozatait a kormányfő itthon haszonként realizálta: szavazatszerzésre használta fel.
A másik nagy kockázatvállalás Donald Trump támogatása volt 2016-ban. Orbán volt az első – hivatalban lévő – kormányfő, aki nyíltan támogatta a republikánus elnökjelöltet, amikor annak még valószínűtlen volt a győzelme. Magyarország egésze számára ez nem járt érdemi politikai haszonnal, ám Orbán személyesen mégis profitált belőle: az Egyesült Államok jobbszélén is meghatározó arccá vált. Ezekben az esetekben viszont a kockázatok sem voltak túl magasak.