Amikor Vásárhelyi Pál ránézett a Tiszára, egy másfajta folyót képzelt el, mint amit látott. Olyat, amely megszabadult haszontalan kanyarulataitól, zátonyaitól, ágaitól, szigeteitől és fáitól. Olyat, amelyen nincsenek véletlenszerűen duzzasztógátak, hajómalmok, halászhálók és mesterséges csatornák, melyeket a parasztok foknak neveztek. Az ő folyója gyorsabb folyású, egyenesebb, mélyebb volt, töltések és gátak szegélyezték. Ha kicsit hunyorgott, maga elé tudta képzelni, ahogy gőzhajók vetik a hullámokat a folyón felfelé, hogy azután gabonával, fával és sóval teli rakománnyal térjenek vissza. Vásárhelyi szemében ez a látomás gyönyörű volt.
Vásárhelyi látásmódját nyugat-európai tapasztalatok formálták. Az 1795-ben Szepes vármegyében született Vásárhelyi a pesti Institutum Geometricumban (a Budapesti Műszaki Egyetem elődje) tanult mérnöknek. Miután 1816-ban megszerezte diplomáját, élete nagy részében Magyarország folyóival foglalatoskodott. Az 1820-as években feltérképezte a Dunát, az 1830-as években a Vaskapu hajózhatóvá tételén dolgozott, az 1840-es években pedig megtervezte a Tisza szabályozását.
A folyókra – fizikai paramétereikre, matematikai hátterükre, elképesztő energiájukra és határtalan lehetőségeikre – vonatkozó ismeretei nemcsak gyakorlati tapasztalatokból, hanem részben az Európa-szerte megvalósított vízépítési projektek alapos tanulmányozásából származtak. 1834-ben Széchenyi Istvánnal együtt utazta be Nyugat-Európát, ahol hidakat, gátakat és vízépítési berendezéseket tanulmányoztak. Angliában Széchenyi megrendelt egy kotróhajót, a híres Vidrát; a német területeket átszelve Vásárhelyi megismerte a Felső-Rajna közelmúltbeli „korrekcióját”, ami közel 100 kilométerrel rövidítette meg a folyót, miközben megszüntetett 2200 szigetet.