A nemzetközi sajtóban arról folyik a vita, Orbán Viktor vajon nyert vagy veszített a múlt heti európai csúcson, amikor nem akadályozta meg a csatlakozási tárgyalások elindulását Kijevvel, viszont meggátolta jelentős pénzügyi segítség nyújtását. Sokkal fontosabb azonban ennél, hogyan kerülhetett abba a helyzetbe a magyar politika, hogy egyedül maradt 26 másik EU-tagállammal szemben. Vajon mindenki velünk jön szembe az autópályán? Elemzés a magyar külpolitikáról, amely állítólag a magyar állam egyik legsikeresebb terméke, mégis nagy költségekkel jár.
Archívum címkék: külpolitika
A magyarok 17 százaléka még nem járt külföldön, sokan ezt nem is bánják
Más régiókhoz képest az európaiak nyitottabbak a világ más tájain élők felé, a magyar válaszadók 66 százaléka is így nyilatkozott. Az Egyesült Államokban ezzel szemben mindössze 35 százalék vallja ezt a nézetet, Argentínában, Indonéziában és Izraelben pedig még ritkább az olyan ember, aki érdeklődéssel viszonyul más kultúrák képviselői felé.
A Pew Research kutatása szerint globálisan a megkárdezettek 55 százaléka úgy gondolja, hogy kevesebb figyelmet kell fordítani más országok problémáira, és helyette inkább az otthoni nehézségekkel kell foglalkoznia a politikának, míg 43 százalék úgy gondolja, hogy a hazája jövője szempontjából a legjobb, ha aktívan részt vesz a világpolitikai folyamatokban. Ahogy az a lenti ábrán is látható, a magyarok többsége számára egyértelműen a hazai ügyek élveznek prioritást.
A kutatásban arra is rákérdeztek, hogy az egyes országok lakói mennyire érzik magukat közel a helyi közösségekhez, az országukhoz és a világhoz. Viszonylag hasonló mintázat mutatkozik mindhárom kérdésben: a legtöbben – legalább valamelyest – közel érzik magukat az országuk lakosaihoz (24 ország átlagában 83 százalék mondta ezt), érdekes módon valamivel kevesebben érzik magukat közel a helyi közösségekhez (78 százalék), miközben a legalacsonyabb arányban az általános értelemben vett, világban élő emberekhez érzik magukat közel a nyilatkozók (50 százalék).
Magyarország az ENSZ-ben nagyon mást képvisel, mint Orbán és Szijjártó nyilatkozatai
A magyar kormány egyik leggyakrabban hangoztatott állítása az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy az Európai Unió tagállamaival és az Egyesült Államokkal szemben „a globális többség, Magyarországhoz hasonlóan, mielőbb békét akar”. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ New York-i Közgyűlésének margóján – az Ukrajnát megszálló orosz hadseregnek otthont adó Fehéroroszország külügyminiszterével való találkozója után – idén szeptemberben is azt hangoztatta a kormánymédiának, hogy „a globális többség hangja egyre erősebb”, és Európának a globális közvélemény előtt meghajolva fel kell hagynia a „konfliktus tüzelésével”.
Az ENSZ Közgyűlés globális többségének emlegetése október óta ugyanakkor kevesebbet szerepel a magyar külpolitikai retorikában. Az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatos közgyűlési szavazásokon Magyarország az utóbbi másfél hónapban gyakran találta magát egy nagyon szűk kisebbség tagjaként, a világ országainak döntő részével szemben, ám a magyar kormány által gyakran átkozott Egyesült Államok oldalán.
Magyarország a világszervezetben leadott voksai ugyanakkor a palesztin és az ukrajnai kérdésen túl is számos érdekességet tartogatnak. Miközben Orbán Viktor, Szijjártó Péter, valamint a Fidesz külügyi holdudvara részéről visszatérő állítás, hogy Magyarország a változó világrendben saját sarkára áll, és az amerikai és európai ukázt meghaladva egyéni kapcsolatépítést folytat a világ minden térségével, a közgyűlési szavazási magatartás ennek ellenkezőjéről tanúskodik.
„A magyar külpolitika csődje” – Ablonczy és Magyari EU-pénzekről, Donald Tuskról és Türk Tanácsról
200. adásához érkezett HetiVálasz podcastunk. A kerek alkalmon ismét állandósult szerkesztőségi trióban igyekszünk magyarázatot adni az elmúlt hetek néhány fontos nemzetközi, ám hazánkat is érintő ügyére: EU-pénzek, lengyel választás, a miniszterelnök pekingi és kazahsztáni útja meg az ukrajnai fejlemények. Ezekről beszélget Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Korrupció, zabigyerek és atomrakéták: rég nem látott tisztogatás indult Kínában, vad elméletekkel
Ugyan a kínai rendszerben előfordul, hogy időnként eltűnnek a nyilvánosság elől fontos, híres és/vagy befolyásos emberek, az utóbbi hónapokban példátlan eltűnési hullám tizedeli a kormány a külvilág számára legláthatóbb tagjait.
Li Sang-fu védelmi miniszter, a héttagú központi katonai bizottság tagja utoljára augusztusban 29-én mutatkozott nyilvánosan. Nem sokra rá egészségügyi okokra hivatkozva az utolsó pillanatban lemondta a vietnámi védelmi vezetőkkel rendezett éves találkozót, és azóta se híre, se hamva.
Csin Kang külügyminiszter június 25-én jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, amikor Sri Lanka és Vietnám külügyminiszterét és az orosz külügyminiszter-helyettest fogadta Pekingben. Később több nagyobb diplomáciai eseményt is kihagyott, amit eleinte Peking egészségügyi okokkal magyarázott. Végül július 25-én egy kurta rövidhírben közölték, hogy Csin Kangot leváltották, a miniszterséget elődje és egyben felettese, a kínai rendszerben a (pártfőtitkár utáni) legmagasabb külügyi posztot, a párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatóságát betöltő Vang Jit veszi át.
A történelem egyik legnagyobb váltságdíját fizette ki Amerika
A Földközi-tenger afrikai partjai, ahonnan ma az embercsempészek és menekültekkel teli hajók indulnak, évszázadokig a kalózok miatt voltak rettegettek. A berber, de a muszlimok mellett sok keresztényt is alkalmazó kalózhajók az 1500-as évektől folyamatosan portyáztak Marokkótól Spanyolországig, Tunisztól Dél-Itáliáig. Olyan sikerrel, hogy az észak-afrikai kalózállamoknak a rabszolgaszerzés és a váltságdíjak jelentették a fő bevételi forrását – a történeti becslések szerint 300 év alatt egymillió embert hurcoltak el rabszolgának, a folyamatos veszély miatt a dél-európai partvidék ebben az időben szinte elnéptelenedett.
Amikor 1793-ban az algíri kalózok egyszerre 11 amerikai kereskedelmi hajót raboltak el bő száz főnyi legénységgel, az alig néhány éve független Amerikai Egyesült Államok egyik első komoly külpolitikai dilemmájával szembesült. A kérdés, hogy szabad-e váltságdíjat fizetni a lator államoknak, az alapító atyákat is megosztotta: míg John Adams ezt támogatta, Jefferson azzal érvelt, hogy ez csak újabb támadásokra fogja sarkalni a kalózokat.
Az Egyesült Államok végül 642 ezer dollárt és további rendszeres éves járulékot fizetett a foglyok szabadon bocsátásáért, valamint egy 35 ágyús fregattot és más hadihajókat adott a kalózoknak. A teljes összeg mai árfolyamon valahol 10 és 20 milliárd dollár között lenne. Az amerikaiak, akik között akadt, aki akkor már 11 éve volt fogságban, hazajutottak, a következő húsz évben azonban a vérszemet kapó kalózok valóban további 700 amerikait raboltak el a járulékos haszon reményében.
A Magyarországot bíráló videó helyett sokkal inkább F-16-osokról szólhat a svéd NATO-tagság blokkolása
Két hónapja Orbán Viktor megígérte a svéd NATO-csatlakozás tavaly nyár óta halogatott ratifikálását, most azonban a magyar kormány ismét visszafelé táncol. A kormány legújabban egy 2019-es svéd oktatási segédanyagra hivatkozik, amely szerintük hamis információkra alapozva állítja, hogy Magyarországon gyengül a demokrácia.
Ezzel párhuzamosan Törökország is újabb játszmába kezdett a kérdésben. Korábban a Fidesz külpolitikusa elismerte, hogy folyamatosan egyeztetnek az ügyben Ankarával.
Előzmények: az orosz agresszió miatt Svédország a finnekkel együtt úgy döntött, csatlakozik a NATO-hoz. Ezt minden NATO-tagállam több mint egy éve ratifikálta, kivéve Magyarországot és Törökországot.
Hogy kerül Mészáros Lőrinc cége egy háborús tűzfészek közelébe?
Miközben eszkalálódik a feszültség a Kaukázusban, és a térség geopolitikai fordulóponthoz érkezett, a magyar kormány tovább erősíti az azeri kapcsolatot. A magyar kormány az örményektől visszafoglalt területek újjáépítésében ígér részvételt, ami Azerbajdzsánnak logisztikailag és szimbolikusan is számíthat. A Mészáros Lőrinc-féle V-Híd is érdekelt lehet.
Mi történt? Az augusztus 20-i keleti nagyember-parádé után három héttel ismét azeri delegáció érkezett Budapestre: Ilham Alijev elnök után most a gazdasági miniszter jött Bakuból, akit Szijjártó Péter, Nagy Márton és Kövér László mellett Orbán Viktor is fogadott.
Bár a legfontosabb a gázvásárlás és bértárolás, Szijjártó szerint „nem földgáz-barátságban” vagyunk Azerbajdzsánnal, hiszen már az energiaválság előtt, 2010-ben elkezdtük építeni a kapcsolatokat.
KGB-sek a Karmelitában – Ablonczy és Magyari a „diplomáciai nagyüzemről”, orosz tankönyvről, Tucker-interjúról
Keleti despoták sorakoztak a Karmelita erkélyén augusztus 20-án, hivatalban lévő nyugati vagy közép-európai partner pedig egy sem. Mi olvasható ki ebből? Mekkora siker az illiberális szövetségépítés, ha közben magyar diákok esnek el az Erasmustól? Mire véljük a magyar külügy hallgatását az ’56-ot fasiszta zendülésként emlegető orosz tankönyv ügyében, miközben Novák Katalin a nyugati mainstreambe simulva szónokol Kijevben? HetiVálasz podcastunkban ezek apropóján beszélget Magyarország nemzetközi mozgásteréről Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.
Szolgálati közlemény: hallgatóink visszajelzésein felbuzdulva szerkesztőségi triónk mostantól minden hónapban összeül megvitatni Magyarország és a világ aktuális kérdéseit.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Az EU is diktátorok segítségével váltja ki az orosz gázt, csak nem csinál belőle tűzijátékot
Az autoriter vezetők és korrupt politikusok augusztus 20-i seregszemléje Budapesten nemcsak a magyar kormány elmúlt évekbeli fordulatát jelzi igen látványosan, hanem azt is egyértelművé teszi, hogy az energiapolitikában is jelentős fordulat zajlik. Az orosz gáz helyett a kormány alternatív forrásokat keres, és ebben a legkeményebb diktatúrákra is számít. Nincs ezzel azonban egyedül Európában. A skrupulusok nélküli diverzifikálás ugyanakkor azzal járhat, hogy néhány év múlva egy másik országnak leszünk kitéve majdnem annyira, mint idáig Moszkvának voltunk.
Az atlétikai vébé és a nemzeti ünnep apropóján meghívott állami vezetők listája alapján úgy tűnhet, az Orbán-kormánynak regnáló nyugati szövetségesek híján már csak a keleti orientáció maradt. A szerb Vučić mellett a török Erdoğan, a katari emír, valamint az azeri, az üzbég, a türkmén és a kirgiz vezető jött Budapestre. Közép-Európából csak bukott politikusok: a szlovén Jansa, a cseh Babis és az osztrák Kurz tette tiszteletét a Karmelitában.
A hétvégi diplomáciai turnus azonban nemcsak a magyar külpolitika pályája miatt figyelemre méltó. A tárgyalások öt féllel is legalább részben közös energiaprojektekről szóltak, illetve gázvásárlásról kötöttek politikai megállapodást.
Putyin „egy vérengző KGB-tiszt” – Trump magyar embere „korrupt Fideszről” és Ukrajna jogos harcáról
Igenis támogatni kell Ukrajnát fegyverekkel, munícióval és hírszerzési adatokkal, amelyek a legnagyobb kárt okozzák az oroszoknak – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában Gorka Sebestyén. A magyar származású brit–amerikai külpolitikai szakértő, műsorvezető Donald Trump feltétlen híve, korábban a Fehér Házban dolgozott neki, így véleménye azért is érdekes, mert az exelnök gyakran jelenik meg a „béketábor” reménységeként a magyar kormányoldalon. Gorka arról is beszélt: ma azért is él az Egyesült Államokban, mert a Fidesz szerinte olyan korrupttá vált, mint az MSZMP. Örülne neki, ha amerikai konzervatív barátai jobban tisztában lennének a párt valódi természetével.
Putyin nyeri a legtöbbet, ha Franciaország elveszti Afrikát
Nagy a keletje az orosz zászlóknak Nigerben, a július végi katonai puccs után a junta támogatói fehér-kék-piros színekkel vonulnak az utcára. Közben a francia állampolgárokat repülőgépekkel evakuálták a nyugat-afrikai országból. Ha nem sikerül megdönteni a puccsisták hatalmát, néhány hónapon belül valószínűleg a francia hadsereg katonái is távoznak. Az még nem tisztázott, hogy a térség egyik utolsó francia szövetségeséhez, a szomszédos Csádba, vagy egyenesen Franciaországba mennek, de az egykori gyarmattartó pozíciói a nigeri fejleményekkel végképp megrendülni látszanak a Száhelben. Párizs ezt nem akarja engedni, de egy külső katonai bevatkozásnak óriási kockázatai lehetnek, a Nyugat és Oroszország közötti afrikai proxy háborút és újabb migrációs válságot is beleértve.
Bár Macron nemrég még új alapokra akarta helyezni a Franciaország és Afrika közötti kapcsolatokat, mostanra régen látott mértékű a franciallenesség a térségben, Párizs végképp elveszítheti pozícióit a volt gyarmatain. Erre figyelmeztette közös levélben a francia elnököt több mint száz francia képviselő. A befolyásvesztéssel és nemzeti hanyatlással kapcsolatos félelmek oka a világ egyik legszegényebb országában végrehajtott katonai puccs.
Niger 191 ország közül hátulról a harmadik az ENSZ emberi fejlettségi indexe alapján; a katonai rezsimváltás itt szokványosnak is tűnhetne, hiszen választásokkal való békés hatalomátadásra először csak két évvel ezelőtt volt példa, amikor a most megpuccsolt Mohamed Bazoum lett az elnök.
A pávatáncban többet segíthet az akkugyártás Magyarországnak, mint a felzárkózásban
Az utóbbi hónapok egyik legfőbb talánya, hogy miért támogatja a magyar állam ezermilliárdos összeggel ázsiai cégek hazai akkumulátoripari beruházásait. Bár az autóipar technológiai átalakulásához való alkalmazkodás, a foglalkoztatás növelése és a beruházások élénkítő hatása egy bizonyos pontig racionális gazdasági érvként merülhet fel, azt így is nehéz megindokolni, hogy Magyarország miért akar európai szinten is kiemelkedő gyártelep lenni egy olyan iparágban, amely csak mérsékelten képes segíteni a felzárkózását, miközben hatalmas erőforrásokat emészt fel.
A gazdasági helyett a politikai logika mentén ugyanakkor több racionális elmélet is magyarázhatja a jelenséget. Egyrészt a személyközpontú rendszerekre jellemző nagyzolás és a költséghaszon-számításokat felülíró társadalmi és ideológiai víziók kergetése részben választ adhat rá, hogy miért támogatja és ösztönzi ilyen erősen a kormány az akkugyárak betelepülését.
Egy másik potenciális megfejtés lehet a pávatáncos külpolitikai logika és az európai országokkal szembeni alkuerő növelésének igénye. Azzal, hogy Magyarország európai szinten is központi szereplővé válik egy kulcsfontosságú ipari termék előállításában, nőhet a kormány alkuereje az aktuális és jövőbeli európai politikai és gazdasági vitákban. A terv pedig azon vízióba is illeszkedik, amely szerint Magyarország a „Nyugat és Kelet közti híd” akar lenni a blokkosodó világgazdaságban, és a hanyatló Nyugattól távolodva keresi a növekedés forrásait.
Magyarok Kárpátalján: politikai skizofréniában, apadó jogokkal
Július elsején életbe lépett az új ukrán nemzetiségi törvény, ezt nem befolyásolta, hogy a Velencei Bizottság is több változtatási javaslatot tett a kisebbségi jogok védelmében. Csak a jövő dönti el, hogy ezekből utólag esetleg beépítenek-e néhányat. Kisebb gesztusok elképzelhetőek, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemi változásokra nem nagyon érdemes számítani.
A nemzeti kisebbségekről tavaly decemberben elfogadott kerettörvény legfőbb problémája, hogy az elmúlt évek jogszűkítései után nem hoz előrelépést, elvesz szerzett jogokat, és nem nyújt megfelelő garanciákat, kitéve a kisebbségi közösségeket a többségi politikának és a háborúban szintet lépő ukrajnai nemzetiesítésnek. Önmagában inkább szimbolikus jelentőségű: szintetizálja az elmúlt évek több, a nemzetiségeket érintő más jogszabály rendelkezéseit, melyek már számos jogszűkítést törvényerőre emeltek.
Az ukrán politikum ennek ellenére a nemzetközi és európai normáknak való megfelelésről beszél, az elfogadott nemzetiségi programnak a multikultit idéző “Egység a sokféleségben” nevet adták.
A globális értékláncok korában inkább árt, mint használ a kormány külgazdasági csodafegyvere
Az idei év slágerszava a magyar külpolitika terén a “konnektivitás”: Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs az év elején állt elő vele először, és ő és a kormány más tagjai azóta is hangoztatják (sőt értesüléseink szerint egy egész könyvet készül írni róla), hogy Magyarországnak ki kell maradnia az Egyesült Államok (illetve a “Nyugat”) és Kína közti geopolitikai feszültségekből, ellent kell tartania a világgazdaság “blokkosodásának”, és fent kell tartania, sőt növelnie kell a külvilággal való “összekapcsolódását”.
Ez az elképzelés nem különösebben eredeti, az üzleti életben és a nemzetközi kapcsolatokban is régóta ismert jelenség, hogy a világgazdaság közepes és kisebb szereplői kapcsolataik diverzifikálásával próbálják csökkenteni az egyoldalú függés kockázatait, különösen a komolyabb politikai és gazdasági turbulenciákat ígérő időszakokban. Emiatt aztán Dél-Koreától és Japántól kezdve Szingapúron, Vietnámon és Szaúd-Arábián át az Európai Unióig számos kis és nagy, alacsony, közepes és magas jövedelmű gazdaság próbálkozik hasonlóval.
Egy jelentős vakfolt ugyanakkor a kormányzati narratívában, hogy a kis, nyitott és “munkaalapú” gazdaságok esetében a politika csak korlátozottan képes a kockázatfedezésre és a diverzifikációra. Ezek az országok jellemzően nemzetközi értékláncokon keresztül csatlakoznak a világgazdaság vérkeringésébe, amelyek felépítését a fejlett világ technológiai és szabályozási folyamatai, a globális fogyasztási és megtakarítási szokások alakulása, valamint a vállalati adó- és költségoptimalizációs megfontolások vezérlik, ezekre pedig a magyar kormánynak legfeljebb közvetett és gyenge ráhatása van.
Így kellett volna csinálni a keleti nyitást
Orbán Viktor már 2010-ben arról beszélt, hogy a világpolitikában keleti szél fúj, és ugyan Magyarország nyugati zászló alatt hajózik, muszáj alkalmazkodnia. 2011-ben hivatalosan is Magyarország céljává vált a „globális nyitás”, amikor is a frissen kiadott Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentumban prioritásként jelent meg, igaz, nemcsak kelet felé, hanem a világ különböző régióinak irányába.
Az eredetileg alapvetően gazdasági megfontolásból meghirdetett program keleti nyitásként azóta a kormány külpolitikájának szimbólumává vált, és erősen átpolitizálódott. Kormányzati szakértők dicsérik, és kevés kritikát engednek meg róla, ezzel szemben az ellenzék szinte egészében, érdek- és értékalapon is sikertelennek vagy akár nevetségesnek tartja. Különösen igaz ez az orosz-ukrán háború kitörését követően, amikor is a keleti nyitás gyakorlatilag egyenlővé vált az – európai viszonylatban – oroszbarát magyar állásponttal.
Ebben az átpolitizált közegben nehéz tényleges mérleget vonni, holott a magyar külpolitika jövője szempontjából hasznos lenne. A külkereskedelmi arányok számolgatása helyett érdemes stratégiai szempontból megközelíteni a kérdést. Ebből a szempontból alapvetően érthető, hasznos és talán elkerülhetetlen is volt, hogy Magyarország nyisson az Európán kívüli térségek felé, ugyanakkor abban a formában, ahogyan ez megvalósult, több szempontból is problémássá vált.
Továbbra is várják a magyar pénzt az eladósodott boszniai szerbek, újabb beruházásokat szeretnének
A beígért magyar támogatásokból még semmi nem érkezett a boszniai szerb gazdálkodóknak, noha a magyar kormány látszólag továbbra is fő támogatója a Bosznia-Hercegovinától elszakadást zászlajára tűző Milorad Dodik boszniai szerb vezetőnek.
Mi történt? Orbán Viktor a balkáni EU-csatlakozás felgyorsítását szorgalmazta a múlt héten Boszniában, és azt kérte, hogy már most adják oda az országnak az EU felzárkóztatási forrásait. Jelentős magyar kormányzati és magánbefektetéseket és „felelős magyar szomszédságpolitikát” ígért.
Orbán megint találkozott az amerikai és brit szankciós listán lévő Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság vezetőjével, hangsúlyozva, hogy elutasítja a személyi szankciókat.
Megbénul az EU a magyar elnökség idejére – de ez nem Orbán vagy Brüsszel hibája
Sok hűhó semmiért? Míg Európában sokan aggódnak amiatt, hogy a magyar kormány tölti be 2024 második felében az EU soros elnöki tisztét, bőven esélyes, hogy Magyarország az évtized legkevésbé jelentős elnökségét viheti majd. És erről még csak nem is Orbán Viktor tehet. Meg nem is Brüsszel: 2024 második felére így is, úgy is teljesen megbénul majd az EU intézményrendszere. Mi akkor a felfokozott hangulat oka? Mi a tét magyar részről? Háttér.
Nyugat-pártiak vagyunk, Putyint pedig még a fideszesek sem szeretik – ezt gondolják a magyarok a külpolitikáról
Miként néz ki a világ a magyar közvélemény szemében? – a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung által készített, most megjelent kutatás erre kereste a választ. A Bíró-Nagy András, Juhász Vanessza, Szászi Áron és Varga Attila által jegyzett tanulmányban kiemelt szerepet kapott az ukrajnai háború, ám részletesen kitértek arra is, hogy a lakosság szerint Magyarországnak mely államokkal kellene szorosan együttműködnie.
A magyarok 55 százaléka szerint hazánk hagyományosan a nyugathoz tartozik értékek tekintetében, ez alapján 2021-hez képest a magyar társadalomban 9 százalékponttal nőtt a nyugati orientációt támogatók aránya, de még a kormánypárti szavazók relatív többsége (46 százalék) is így gondolkodik, minden ötödik Fidesz-KDNP voksoló viszont nem. A hatpárti ellenzéket támogatók kétharmada ért egyet azzal, hogy hagyományosan a Nyugathoz tartozunk az értékek tekintetében, és csak 9 százalékuk utasítja el ezt az álláspontot.
A magyarok negyede szerint hazánknak az az érdeke, hogy Oroszországhoz közeledjünk, és távolodjunk az Európai Uniótól, a magyar társadalom relatív többsége (45 százalék) ugyanakkor továbbra is elutasítja a szorosabb együttműködést az oroszokkal.
Kína és Oroszország hasznos hülyéje vagy a globális dél békehozója a brazil elnök?
Tavaly ősszel a Nyugat nagy megkönnyebbüléssel fogadta Luiz Ináció Lula da Silva visszatérését a brazil elnöki székbe. Joe Biden a világ vezetői közül elsőként gratulált a sikeréhez, hangsúlyozva a választások tisztaságát. Ezzel félreérthetetlenül a korábban puccsal kacérkodó, populista Jair Bolsonarónak üzent, hasonlóan az amerikai külügyminiszterhez, aki a demokrácia megerősítéseként értékelte a „trópusi Trump” elzavarását.
A jelenlegi amerikai és brazil elnök hatalomig vezető útja közt látványos a párhuzam: mindketten hivatalban lévő, populista jelöltet utasítottak maguk mögé, országuk visszatérését ígérték a nemzetközi porondra („Amerika visszatért”; „Brazília visszatért”), ráadásul a győzelmük után nagyon hasonló zavargásokat rendezett az ellenséges tábor. És egyikük sem a semmiből érkezett: Biden alelnök volt korábban, Lula pedig elnök.
A Lula-kormányzat azonban nem a demokrácia-autokrácia tengelyen szervezte meg a külpolitikáját, ami elég volt ahhoz, hogy a Fehér Ház már fél év után azzal vádolja a brazil államfőt: az orosz és a kínai propagandát mondja fel.